Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Kultúra - Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar Debrecenben

Debrecen, 2021. augusztus 16.

Nagybőgősök a vonós szekcióban a Vásáry Tamás világhírű zongoraművész, karmester által alapított Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar próbáján. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara által szervezett Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára a világ minden tájáról érkezett fiatal, hangszeres tehetségekből - akik az egyéni mesterkurzus mellett zenekari kurzuson is részt vesznek - és a korábbi mesterkurzusokon részt vett fiatalokból évente rendszeresen összeáll a zenekar. Tíz nap próbát követően kiemelkedő értékű koncertprogrammal gyönyörködtetik a hallgatóságot. Ebben az évben Edvard Grieg, Kodály Zoltán és Ludwig van Beethoven mutatják be négy helyszínen, Vásáry Tamás a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar zongoraművész, karmester vezetésével.

Készítette: Oláh Tibor
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC__OB202108160001
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2021-08-17

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4000
Magasság (px): 2973
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 421fc95d-7487-41d0-b1b9-77f4df07962f




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

21 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: