Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Belpolitika - Egy éves a Magyar Köztársaság

Budapest, 1947. február 3.

Piros László, a Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT) főtitkárhelyettese beszél a Magyar Köztársaság egy éves évfordulóján tartott ünnepségen, mellette Marosán György (k), a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezetőségi tagja és Rajk László belügyminiszter. MTI Fotó/MAFIRT @KÉT SZÓ A HÁTTÉRBE MIKOR KIÁLToTTÁK KI? és mit
1945. február 1-jén a nemzetgyűlés elfogadja az 1946:I. törvénycikket, mely eltörli a királyság intézményét és Magyarországot köztársasággá nyilvánítja. Piros László (1917-2006) kommunista politikus, belügyminiszter-helyettes (1953. június 4-től), majd belügyminiszter (1954. június 6-1956. október 26.). 1956 után nem engedélyezték a politikai szerepvállalását. 1958-tól a Szegedi Szalámigyár és Húskombinát főmérnöke, 1969-től vezérigazgatója. Marosán György (1908 - 1992) baloldali szociáldemokrata. Az MDP KV és PB tagja, a KV titkára (1948–50). 1950-ben koncepciós perben életfogytiglani börtönre itélik. 1956-ban szabadul. Az 1956-os forradalom után Kádár belső embere. 1962-ben lemond posztjairól, visszavonul. Rajk László (1909-1949) politikus, belügyminiszter (1946-1948), külügyminiszter (1948-1949). 1949. máj. 30-án koholt vádak alapján letartóztatták, halálra ítélték és kivégezték. 1955-ben rehabilitálták. 1956. október 6-án ünnepélyesen temették el a Kerepesi temetőben.

Készítette: -
Személyek: Rajk László, Marosán György, Piros László
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AFMAFI47__17450002
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5540
Magasság (px): 3635
Forrás típusa: JPG
Azonosító: b86abb87-3f99-4b45-8f16-bd6f3e293be4




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: