Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Turizmus – Megnyílt Budapesten a Naplás-tavi, 22 méter magas kilátó

Budapest, 2021. június 19.

A Naplás-tó látképe a megnyílt 22 méter magas kilátóból, amely a Pilisi Parkerdő Zrt. Városierdő-fejlesztési programjának egyik elemeként valósult meg, a fővárosi Tér-Köz pályázat és a XVI. kerületi önkormányzat együttműködése alapján. A kilátó terveit a Robert Gutowski Architects készítette, a beruházás költsége 100 millió forint volt. A Rákoskeresztúr és Cinkota között elhelyezkedő Naplás-tó Budapest legnagyobb állóvize, amely 1978-ban a Szilas-patak felduzzasztásával jött létre a patak áringadozásainak kezelésére. A Budai Tájvédelmi Körzet után ez a környék a főváros második legnagyobb természetvédelmi területe, a maga 150 hektárjával, egyben az egyik legértékesebb ökológiai területe.

Készítette: Branstetter Sándor
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC_TTS202106190005
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2021-06-21

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5742
Magasság (px): 3694
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 578afb85-dc91-41fb-b9e8-cd1ad65c241f




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

32 000 HUF
27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
29 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

14 970 HUF
13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
14 970 HUF
13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: