Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Mezőgazdaság - Szabadpiaci jogot kapott kenyérgabonára Gara

Gara, 1953. augusztus 8.

A garai egyedül dolgozó parasztok egymás után adják be a földműves-szövetkezet raktárába a gabonát, miután a település megkapta a kenyérgabonára a szabadpiaci jogot.
A szabad piacon, ahol a begyűjtési árak többszörösét lehetett elérni, a gazdák a beszolgáltatás után megmaradt terményeiket értékesíthették. A szocialista belkereskedelemben a szövetkezeti kereskedelem is a tervgazdaság logikájának megfelelően működött. Az ötvenes évek elején a falvak ellátása a területi alapon szervezett földműves-szövetkezetek (az áfészek jogelődjei) feladata lett, amelyek eszközei kezdetben túlnyomórészt az államosítással párhuzamosan átszervezett szövetkezeti kereskedelemből származtak. Az összevonások következtében egy faluban csak egy földműves-szövetkezet működött, s gyakori volt a szomszédos települések szövetkezeteinek összevonása is. E szervezetek irányítását a Szövosz végezte. A Szövosz ugyan elvileg társadalmi szervezet volt, gyakorlatilag azonban egy középirányító szervezetre jellemző feladatokat látott el. A beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956-ig az államnak központilag megszabott mennyiségű és rögzített (a piacinál jóval alacsonyabb, rendszerint az önköltséget sem fedező) árú termék kötlező átadását jelentette.

Készítette: Munk Tamás
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__MU195308080068
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4864
Magasság (px): 4755
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 12a3d078-da35-4c61-9601-ceda050b7ec9




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

31 500 HUF
28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

15 351 HUF
13 700 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 033 HUF
9 636 HUF
9 255 HUF
7 985 HUF
7 604 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
15 351 HUF
13 700 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 033 HUF
9 636 HUF
9 255 HUF
7 985 HUF
7 604 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
5 064 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: