Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Épület - Budapest - A Rudas Gyógyfürdő és Uszoda épülete

Budapest, 2016. május 31.

A Rudas Gyógyfürdő és Uszoda felújított, kibővített műemlék épületsora a Gellért-hegy lábánál, a Duna-parton. A háttérben a hegyoldalban Szent Gellért püspök emlékműve, középen az MTVA épülete a Naphegyen, jobbra az Erzsébet híd budai hídfője és egy hotelhajó látható.
A Rudas Gyógyfürdő központja a XV. században a török uralom idején alakult ki, Szokoli Musztafa budai pasa az 1560-as években építette. Az uszoda, amely gyógyuszodajelleggel és szaunával üzemel, 1896-ban épült. A Rudast 1933-ban nyilvánították gyógyfürdővé. A Rudas épülete a második világháborúban súlyosan megsérült. 1951-52-ben Tőkés György tervei alapján építik újjá a fürdőt, 1954-től 28 ágyas kórházi osztályt is létrehoznak. Ivócsarnokát 1965-ben adták át. Az uszodarészt 1986-ban Tóth Tamás tervei alapján állították helyre. 2012-ben a fogadócsarnokot újították fel és az épület homlokzatát állították helyre.

Készítette: Nagy Zoltán
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BCNAGZ201605310117
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2016-06-21

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 3800
Magasság (px): 2874
Forrás típusa: JPG
Azonosító: c358653c-88a6-48eb-8dcb-89e5a2bbd8c8




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

21 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: