Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Kultúra - Balogh Éva operaénekesnő

Debrecen, 1960. január 18.

Balogh Éva Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő ágyban fekve kottát olvas az átépítés alatt álló Debreceni Csokonai Színháztól kapott lakásában.
Balogh Éva (Gyöngyöspata, 1924. nov. 6.– ): Liszt Ferenc-díjas (1958) énekesnő (szoprán). 1942–46-ban tanult a Zak opera–ének szakán. 1952–53-ban az Operaház ösztöndíjasa. 1954–1967 között a debreceni Csokonai Színház magánénekese. 1968 óta nyugdíjas. Debreceni Csokonai Színház: Skalnitzky Antal tervei szerint készült színházat 1865-ben nyitották meg. 1916-ban a színház felvette Csokonai nevét. 1949 őszén államosítotják, majd 1949 után korszerűsítették. 1955-ben két szárnyépületettel bővítették a színházat. 1958–61 között teljesen felújították. 1978–82 között átépítették, társulata ekkor a Kölcsey Ferenc Megyei-Városi Művelődési Központ színháztermében játszott. A színházban a prózai tagozat mellett operatagozat is működik.

Készítette: Bartal Ferenc
Személyek: Balogh Éva
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__BA196001180044
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-10-29

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 2992
Magasság (px): 4448
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 23962d99-6b47-49f0-8ef9-bc6dbee0e684




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 271 HUF
8 493 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF
10 271 HUF
8 493 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: