Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Mezőgazdaság - A rákoskeresztúri Kossuth Termelőszövetkezet

Budapest, 1961. május 24.

A rákoskeresztúri Kossuth Termelőszövetkezet egyik dolgozója ládába szedi a hajtatott paradicsomot a szövetkezet kertészetében.
Termelőszövetkezet: teljes nevén mezőgazdasági termelőszövetkezet. A mezőgazdaság szovjet típusú átszervezésekor létrehozott kollektív agrárnagyüzem. 1948 nyarától indult az MKP programja szerinti kollektivizálás, és az év végére már 500 termelőszövetkezeti csoport (tszcs) jött létre. A termelőszövetkezetben (Tsz.-ben) a termelőeszközök közös tulajdonúak voltak, a termelés közös munkán alapult, a jövedelem elosztása a végzett munka arányában történt. 1961-re lezárult a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a termőföldek döntő többsége Tsz.-tulajdonba került. 1989 után a gyenge Tsz.-ek sorra bomlottak fel. A Közért egyik elődje az 1911-ben a drágaság megfékezésére létrehozott Budapest Székesfőváros Községi Élelmiszerárusító Üzem volt, amely 50 boltjában olcsó, jó minőségű húsárut kínált a főváros lakóinak. Az üzemet 1948-ban vonták össze másik három kereskedelmi vállalattal, 1948. május 7-én jelent meg kormányrendelet a Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt. létrehozásáról, a "Közért" május 15-én kezdte meg működését. Feladatának a közellátás biztosítását jelölték meg, a részvénytársaságból a következő évben lett "nemzeti vállalat".

Készítette: Kovács Lajos ifj.
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_KOL196105240014
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-06-25

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3141
Magasság (px): 4209
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 0cb6f50b-1eff-493f-b298-f43cf30cac45




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 271 HUF
9 509 HUF
8 112 HUF
7 477 HUF
6 334 HUF
6 080 HUF
4 937 HUF
4 683 HUF
10 271 HUF
9 509 HUF
8 112 HUF
7 477 HUF
6 334 HUF
6 080 HUF
4 937 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: