Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Oktatás - Vizsgaidőszak a gödöllői Agráregyetemen
Budapest, 1959. január 13.
Ambrus Mária, a gödöllői Agráregyetem első évfolyamának hallgatója az Általános Kémia Tanszéken letett sikeres féléves kollokviuma (vizsgája) után megosztja az örömét társával.
1945 szeptemberében hozták létre a négy karral működő Magyar Agrártudományi Egyetemet több intézmény összevonásával. Célja: összefogja az ország öt városában működő mezőgazdaság-tudományi, állatorvos-tudományi, erdőgazdaság-tudományi, valamint kert- és szőlőgazdaság-tudományi karokat. Később az állatorvos- és az erdőgazdaság-tudományi karok önálló főiskolákká alakultak. A Magyar Agrártudományi Egyetem Agronómiai-, Állattenyésztési-, Agrárközgazdasági- és Gépesítési Karait összevonták. Az Egyetem elhelyezéséről 1949. december 9-én született döntés, ez alapján az ötvenes évek elején folyamatosan költözött Gödöllőre, a Premontrei Rend Szent Norbert Gimnáziumának épületébe. 1951-1956 között a nagyüzemi termelési ágazatok igényei szerint (növénytermesztés, állattenyésztés, ökonómia) több karral működött, majd 1957-ben a karok egyesültek Gödöllői Agrártudományi Egyetem néven. 2000. január 1-jén alapító tagja a Szent István Egyetemnek.
A kollokvium latin eredetű szó, körülbelüli jelentése „beszélgetés”. Átvitt értelemben a mai egyetemeken a vizsgát jelenti (főnév: kollokvium, ige: kollokvál).
Készítette: Urbán Nándor
Személyek:
Ambrus Mária
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_BAN195901130027
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-04-01
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3495
Magasság (px): 4377
Forrás típusa: JPG
Azonosító: e3a58431-dfcd-4736-a852-0a2768c5b092
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: