Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Idegenforgalom - Gyógyturizmus - Balf

Balf, 1968. Április 25.

A balfi gyógyfürdő parkjában álló barokk fürdőkápolna, amely 1773-ban épült Szent József tiszteletére.
Az időszámításunk szerinti I. századból, 180-ból származó emlékek említik, hogy a balfi gyógyvizet már a rómaiak is használták. Sopron polgárai a középkortól kezdték használni fürdésre az itteni gyógyvizeket. A fürdőhely 1876-ban, a vasút megépülésével indult igazából fejlődésnek. A millenniumi években szálloda és gyógy pavilonok épültek, kialakult a ma is látható ‘gyógypark’. A századfordulón kezdődött a különösen a hurutos gyomorpanaszok ellen javallott gyógyvíz palackozása. A Trianoni békeszerződést követően, más hazai üdülőhelyekhez hasonlóan a balfi is virágzásnak indult. A II. világháborúban munkaszolgálatos tábort rendeztek be a községben, ahol mintegy 2000 ember lelte halálát, közöttük Szerb Antal író, irodalomtörténész. A fürdő az 1960-as években kezdett újjáéledni. A település 1985-ben került Sopronhoz, és közigazgatásilag ma is a városhoz tartozik.

Készítette: Járai Rudolf
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AC__JA196804250039
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3836
Magasság (px): 4329
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 5d487794-7999-4006-ba85-1b0a3611ef9e




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 500 HUF
23 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
21 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 557 HUF
10 525 HUF
10 525 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 302 HUF
12 557 HUF
10 525 HUF
10 525 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: