Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Szabadidő - Fogaskerekűvel a havas Széchenyi-hegyre

Budapest, 1952. január 6.

Kiszálló - köztük sífelszerelést vivő - utasok a Fogaskerekű Széchenyi-hegyi végállomásán az első havas vasárnapon.
A Budapesti Fogaskerekű Vasút Budapest egyetlen fogaskerekű vonatja, mely a XII. kerületben, a Városmajor és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút állomások között közlekedik. Niklaus Riggenbach egy bázeli társaság nevében 1873-ban kérelmezte a Svábhegyre vezető fogaskerekű vasút építését. A vasútvonal építése 1873. július 3-án kezdődött és 1874 június 24-én került átadásra. A kivitelezési munkák irányítója svájci származású Cathry Szaléz Ferenc volt. A Svábhegytől a Széchenyi-hegyig tartó vonalszakaszt 1890-ben nyitották meg. 1926-ban lejárt a társaság engedélyes ideje, ekkor a társaság a főváros tulajdonába került, az üzemeltetéssel a Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaságot bízták meg. 1929-ben villamosították a korábban gőzmozdonyokkal közlekedő vasutat. 1973-ban teljes rekonstrukción esett át.

Készítette: Bartal Ferenc
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__BA195201060002
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-01-24

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5325
Magasság (px): 3459
Forrás típusa: JPG
Azonosító: e93786f5-d601-4139-be0c-d563b18d64c7




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: