Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Épület - Budapest - A megújult Rudas Gyógyfürdő

Budapest, 2014. október 12.

A Rudas Gyógyfürdő és Uszoda felújított, kibővített műemlék épületsora a Gellért hegy lábánál, a Duna-parton. A háttérben jobbra a hegyoldalban Szent Gellért püspök emlékműve, Jankovics Gyula szobrászművész 1904-ben felállított alkotása.
A Rudas Gyógyfürdő központja a XV. században a török uralom idején alakult ki, Szokoli Musztafa budai pasa az 1560-as években építette. Az uszoda, amely gyógyuszodajelleggel és szaunával üzemel, 1896-ban épült. A Rudast 1933-ban nyilvánították gyógyfürdővé. A Rudas épülete a második világháborúban súlyosan megsérült. 1951-52-ben Tőkés György tervei alapján építik újjá a fürdőt, 1954-től 28 ágyas kórházi osztályt is létrehoznak. Ivócsarnokát 1965-ben adták át. Az uszodarészt 1986-ban Tóth Tamás tervei alapján állították helyre. 2012-ben a fogadócsarnokot újították fel és az épület homlokzatát állították helyre.

Készítette: Jászai Csaba
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BCJASZ201410120001
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-10-22

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 3012
Magasság (px): 2008
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 94f16680-5d08-4d08-b612-930bb711de8c




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

14 500 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: