Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Várostörténet - Vármegyeháza
Budapest, 1982. május 4.
A Pest Megyei Tanács (Pest Megyei Önkormányzat, egykori Vármegyeháza) udvarának egy részlete az emlékurna (helyén állt a bitófa) felette felirattal: Ez volt a Vármegyei Sedria (Törvényszék) akasztó udvara.
Pest belső kerületeiben – a Nagykörút vonalán belül és környékén – a XIX. század elejétől elfogadott megoldás volt az egyes házakban önálló belső udvart építeni, szemben a később elterjedt közös, háztömbre terjeszkedő belső kerttel. A korai – klasszicista és eklektikus stílussal jellemezhető – időszakban ezek a zárt udvarok művészi alkotásokat, kutakat, szobrokat helytörténeti emlékeket, dísznövényeket rejtettek el az utca embere elől.
A Vármegyeháza elsőként elkészült középső épületrésze Hild János tervei szerint épült 1804-1811 között. Ez magában foglalja a közgyűlési termet, valamint az egykori börtönszárnyat és börtönkápolnát is. Az épületszárnyak közötti udvar oldalán börtöncellák voltak. A függőfolyosó alatt tábla emlékeztet arra, hogy: „Ez volt a Vármegyei Sedria (Törvényszék) akasztó udvara”. 1848-ig ezen az udvaron tartották a kivégzéseket. A halálraítélt rabot a tábla alatti, ma már befalazott ajtón vezették ki a tömlöcből. A megyei börtön 1921-ig volt az épületben.
Készítette: E. Várkonyi Péter
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AFNYIP198205040111
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-08-21
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4120
Magasság (px): 5092
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 2113e2f1-2f9c-4fc3-802e-7c5d0c5cf719
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!