Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Közlekedés - Beruházás - Metróépítés a Kerepesi úton

Budapest, 1952. augusztus 1.

Épül a kelet-nyugati metróvonal Népstadion állomásának (nyugati végállomásának) épülete (első variáció) a Kerepesi úton.
Kelet-nyugati metró: A 2-es metróvonalat eredetileg a Népstadion és a Déli pályaudvar között, 8 állomással tervezték. A vonal Népstadion–Deák tér közötti szakaszát 1954-ben, teljes hosszát 1955-ben kellett volna üzembe helyezni. A munka erős ütemben folyt 1953 végéig. A rövid építési határidők, a nagyméretű és szerteágazó munkavégzés igen nagy létszámú műszaki és fizikai állomány foglalkoztatását tette szükségessé. A munkálatok legintenzívebb szakaszában kb. 5000 ember dolgozott a metró építésén. 1954 elején a Minisztertanács elrendelte a beruházás ideiglenes szüneteltetését. A munkák 1963-ban folytatódtak, az első szakaszt 1970-ben, a teljes vonalat 1972-ben adták át. Népstadion metróállomás: A Népstadion állomás az eredeti tervek szerint középperonos átszálló állomása lett volna a gödöllői hévnek és a 2-es metróvonalnak. A mai Puskás Ferenc Stadion metróállomás eredeti (a képen még építés alatt álló) épületét még az M2-es metróvonal elkészülte előtt, 1968-ban elbontották, és helyére a ma is látható épületet emelték.

Készítette: Bartal Ferenc
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__BA195208010026
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-10-16

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4358
Magasság (px): 4406
Forrás típusa: JPG
Azonosító: fbb14e32-a6ea-425d-a69d-8fbbf36ce7bd




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: