Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Kereskedelem - Budapest - Hold utcai Vásárcsarnok

Budapest, 2014. január 30.

A Hold utcai Vásárcsarnok Babkávézó boltjának árukínálata.
A 2110 m2-es vásárcsarnok 1897-ben épült Czigler Győző tervei alapján. Alsó szintje a Hold és a Vadász utcát köti össze. A csarnok egy háromemeletes bérház részeként valósult meg. A műemléki védelem alatt álló vásárcsarnokot ötödikként építették fel a budapesti csarnokok közül. A kávé világnapjának megtartása a kávécserje (Coffea) terméséből készíthető italt hivatott népszerűsíteni. Nem tudni biztosan, hogy honnan és mikor indult el a kávé előtt tisztelgő kezdeményezés, annyi bizonyos, hogy 1983-ban Japánban már ünnepelték. Innen terjedhetett át az Egyesült Államokba, ahol 2005-ben még Nemzeti Kávénapnak nevezték, 2009. október 3-án azonban a Southern Food and Beverage Museum New Orleans-ben meghirdette a kávé világnapját. Ma már a világ sok országában ünneplik.

Készítette: Nagy Zoltán
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BCNAGZ201401300203
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-08-07

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 3456
Magasság (px): 3057
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 0825d9df-846d-44be-9901-824f22dc89e4




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

20 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: