Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kisebbség - Nemzetiségi találkozó Szentendrén
Szentendre, 1972. június 18.
A résztvevők felvonulnak a település utcáin, amikor Pest megyei nemzetiségi találkozót tartanak Szentendrén. A rendezvényen német, szlovák és délszláv nemzetiségű művészek szórakoztatják a város lakóit és a vendégeket.
Szentendre város Pest megyében a Szentendrei járás székhelye. Elsősorban művészetével és kultúrájával ragadja magával a látogatót. A város az 1870-es évekig kisváros volt, alig érte a négyezer fős lakosságot. Az ekkori város lakóterülete ma mindössze két városrészt foglal magában, a Belvárost és a Szamárhegyet, bár ez utóbbi is csak a 20. század elején lett lakóterület. E két városrészt Szentendre összes többi területéről elkülöníti az ezek határán haladó 11. számú főút.
Szentendréhez néhány kisebb település csatlakozott az évszázadok során, ezek ma Szentendre különböző, hagyományos elnevezéssel bíró városrészei, így például Izbég és Derecske. A korábban a szentendrei mezőgazdasági területekhez tartozó részek legnagyobb része már beépített belterület, mint a Pannóniatelep, Püspökmajor, Pismány, Szarvashegy. A '70-es évek végének nagyarányú, egylépéses belterületbe csatolása a lakóterületet többszörösére növelte, a 21. század elejére ezek nagyrészt beépültek, így a korábbi kisváros 2010-ben elérte a 25 000 fős lakosságot. A lakóövezet terjeszkedése a Szentendrén hagyományos gyümölcstermesztésnek és kertművelésnek gyakorlatilag véget vetett.
Készítette: Balogh P. László
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_BAL197206180034
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-12-05
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 1667
Magasság (px): 1638
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 9fad938c-a26a-481f-a4cc-0cb616f404f3
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: