A demonstráló bányászok felvonulása a pécsi sportcsarnokba. Jövőjüket féltő, létbizonytalanságban élő mecseki uránbányászok tömegdemonstrációt - felvonulást és nagygyűlést - tartottak augusztus 30-án Pécsett.
A tüntetést a bányásznapot megelőző hétre időzítették, hogy hangsúlyozzák: nemcsak az uránbányászokat fenyegeti a munkanélküliség réme, hanem sok ezer társukat is a szénbányáknál és más bányászati ágazatokban. A Magyar Szocialista Munkáspárt pécsi bizottsága e napon tartotta rendes ülését, s befejezése után testületileg csatlakozott a bányászdemonstrációhoz. A szovjet atomarzenál dúsításának céljából szovjet és magyar geológusok az 1950-es évek közepén Magyarországon is kutatni kezdtek uránkészletek után, ekkor találtak rá a Mecsek gazdag lelőhelyeire. Így létrejöhetett a Mecseki Ércbányászati Vállalat, 1955-ben pedig megkezdődött a bányászok számára Uránváros lakóövezet építése Pécs délnyugati részén. Az uránbányászat virágkora a Paksi Atomerőmű 1975-ös elindulása utánra, a hetvenes évek végére, a nyolcvanas évek elejére tehető, ekkor nyolcezren dolgoztak a vállalatnál. A vállalatnak öt üzeme volt, az utolsó aknákat a nyolcvanas évek elején már ezerméteresnél nagyobb mélységekbe fúrták le. Ahogy egyre mélyebbről és mélyebbről kellett felhozni az ércet, a termelés úgy vált mind költségesebbé és ráfizetésesebbé. Ráadásul a szovjet időkben nem volt az uránnak piaci alapú ára, Moszkvában megmondták, mennyit fizetnek, és a különbözetet a magyar költségvetés fizette ki a pécsi vállalatnak. A helyzetet tovább rontotta az 1985-ös csernobili baleset, amely az egész világon visszavetette az urán békés célú felhasználását, és csökkentette az igényeket. Így már a Németh-kormány idején felmerült az uránbányászat befejezésének ötlete. Egy befektető segítségével a bányászat végül folytatódott, de távozása után ismét veszteségessé vált a termelés, így 1997-ben a kormány úgy döntött, hogy a bányákat végleg bezárják, és az egykori bányatelket rekultiválják.