Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Városkép - Budapest - Megújul a Corvin áruház homlokzata

BUDAPEST, 2018. május 31.

A Corvin áruház épületének részlete a bádogborítás elbontása után a fővárosi Blaha Lujza téren.
A Corvin Áruházat 1926. március 1-jén adták át a vásárlóknak. A Corvin Áruházat a hamburgi M. J. Emden und Söhne cég alapította, egymillió magyar korona alaptőkével. A részvénytársaság alelnöke Lewin Miksa lett, és ő volt az áruház első igazgatója is. Az épületet Reiss Zoltán tervei alapján építették meg, és klasszicizáló stílusú, díszes palotahomlokzatot kapott. A látszólag egyemeletes homlokzat valójában négy emeletet rejtett maga mögött, melynek ablakai teljes négy emelet magasságban összefüggtek, és ezeket alig észrevehető fabetétek választották el. A bejárat mögött kétszintes, üvegtetős csarnokrész fogadta a vásárlókat. A belső tereket és felületeket Beck Ö. Fülöp és Pongrácz Szigfrid szobrászművészek munkái díszítették. Az áruház a második világháború során kiégett ugyan, de csupán kisebb sérüléseket szenvedett. 1944-ben bezárt. A talpra álló áruházat 1948-ban államosították. Újjáépítése után Budapest Nagyáruház néven működött. Az 1956-os forradalomban az épületet nagyobb károk érték. 1966-ban az Országos Áruházi Vállalat üzemeltetésébe adták, amely 1967-től Centrum Áruházak néven folytatta tevékenységét, az áruház pedig felvette a Centrum Corvin Áruház nevet. A belső felújítás mellett ekkor került a Blaha Lujza tér felőli homlokzatra az azóta megkopott, egyszerű alumíniumborítás, amit most eltávolítottak. A rendszerváltást követően a Centrum Áruházakat átszervezték, és 1991-től Centrum Áruházak kft. néven folytatták működésüket, majd később részvénytársasággá alakultak. A Corvin Áruház privatizációja 1992-ben kezdődött meg. Most várhatóan megújul az áruház homlokzata.

Készítette: Balaton József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC__ZA201805310015
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2018-06-04

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4288
Magasság (px): 2848
Forrás típusa: JPG
Azonosító: e2105238-dfd4-4413-91db-9553a455b833




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: