Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Tudomány - MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézet
Martonvásár, 1965. november 22.
Szemmintát vesznek az egyik kukoricacsőből a Magyar Tudományos Akadémia Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetének vetőmag üzemének laboratóriumában, ahol befejezték a keresztezett hibrid kukorica-vetőmag alapanyag előkészítését. A feldolgozott vetőmagot az ország 12 hibridüzemének szállítják majd és ebből a mennyiségből 1966-ban 35 ezer hold földet vetnek be. A kísérleti termesztés eredményeképpen zsákokba került az MV-602-es új típusú hibridkukorica is, amely a hagyományos fajtáknál holdanként 8-10 százalékkal terem többet. Az üzemben megkezdték az MV-színalfa lucerna vetőmag tisztítását is, amely az első magyar szintetikus lucerna fajta. A tervek szerint jövőre a külföldi igények kielégítésén kívül nagymennyiségű színalfa vetőmagot szállít az intézet a termelőszövetkezeteknek és állami gazdaságoknak is.
Készítette: Bara István
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__IS196511220007
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2021-03-01
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3128
Magasság (px): 5088
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 43b8e42d-6d09-450a-9e4a-ddafd9b2678e
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!