Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Városkép - Alkonyat a Dunán

Budapest, 1959. augusztus 25.

Gőzhajó közlekedik az alkonyodó Dunán, jobbra a parton a Kék Duna úszóvendéglő, mögötte a Magyar Tudományos Akadémia székháza (MTA), hátrébb az Országház, a Dunán a Lánchíd, a Kossuth és a Margit híd (elölről hátra) ível át.
A Lánchíd a főváros első állandó hídja, építése gróf Széchenyi István kezdeményezésére kezdődött. Az ünnepélyes alapkőletételre 1842. augusztus 24-én került sor. Tervezője Tierney William Clark, építője Adam Clark volt. 1945. jan. 18-án a visszavonuló németek felrobbantották, az újjáépített hidat 1949. nov. 20-án adták át a forgalomnak. MTA székház: 1860-ban országos gyűjtés indult a székház felépítésére. A tervpályázatot 1861-ben írták ki. A győztes, neoreneszánsz stílusú tervet Friedrich August Stüler nyújtotta be. A kivitelezés 1862 tavaszán kezdődött Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal vezetésével. A felavatásra 1865. dec. 11. napján került sor. A homlokzati szobrokat Emil Wolff, az alapítást ábrázoló bronz domborművet Holló Barnabás készítette. A díszterem freskói Lotz Károly alkotásai. Ligeti Antal tájképei ékesítik a kis üléstermet. A székház Budapest V. kerületében, a Széchenyi tér 9. alatt található. A Kossuth Lajos téren (V. kerület) található Országház Steindl Imre (1839-1902) építész, műegyetemi tanár tervei alapján 1885-1904 között épült fel. Az épület a historizáló eklektika stílusát követi. Külseje a neogótikához kötődik, belső tereinek szervezésén megjelennek a reneszánsz és a barokk elvei. Méretei: 96 m magas, 118 m széles, 10 udvara, 29 lépcsőháza, 27 kapuja van. Kossuth híd: 1945 áprilisában született döntés a megépítéséről, mivel a II. világháború alatt a Duna összes hídja elpusztult és a szovjetek építette 3 hadihíd nem tudott állandó összeköttetést biztosítani Pest és Buda között. Az ideiglenes híd építése a Kossuth tér és a Batthyány tér között 1945. máj. 16.-án kezdődött meg Mistéth Endre és Hilvert Elek tervei szerint. Eredetileg fából készült volna, de műszaki okok miatt főleg fémből készült. 1954-ben a fennmaradó fa részeket is fémre cserélték. 1946. jan. 15.-én a gyalogosok, 3 napra rá a gépjármű forgalom vehette birtokba. Ideiglenes hídként teherbírása korlátos volt, ezért 1956-57-ben megszűntették rajta a forgalmat, 1960. márc. 17.-én megkezdték bontását. Végső medertisztítása 1963 januárjában ért véget. 1951-ben Háy Gyula színművet írt róla Az élet hídja címmel. Helyét az egykori pesti és budai hídfőnél emlékkő jelöli. A Margit híd a főváros második állandó hídjaként a Szent István körutat és a Margit körutat köti össze a Margit-sziget érintésével. Ernest Gouin tervei szerint 1872-76 között épült fel, 1876. ápr. 30-án avatták fel. A szigeti lehajtója 1900-re készült el. 1935-37 során kiszélesítették: 2x2 sávos, középen villamos közlekedés. 1944. nov. 4-én felrobbant a Pest felőli része. 1945. jan. 18-án a visszavonuló német csapatok épségben maradt részeit (a szárnyhidat kivéve) felrobbantották. A híd lerombolása után a szovjet hadsereg (1945-46 között) cölöpös fahídja és a Manci nevű pontonhíd helyettesítette. 1946-48 között Papp János, Venetianer László és Kováts Oszkár tervei szerint újjáépítik, melynél 1933-as évi állapotot vették alapul. 1978-ban, 2009-11 között rekonstruálták. 2013-ban megkezdték a híd 8 pillérszobrának felújítását, pótlását. 2014 júliusában pótolták a II. világháborúban megsemmisült Herkules-szobrát. Kék Duna úszóvendéglő: 1954 augusztusában az egykori Petőfi híd huszonhat pontonját új célra használták fel, a főváros első úszó vendéglőjét építették rá, melyet a Lánchíd pesti hídfőjéhez vontattak. 500 vendég befogadásra volt képes.

Készítette: Sziklai Dezső
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_SZI195908250003
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-11-19

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3399
Magasság (px): 4257
Forrás típusa: JPG
Azonosító: af9abd83-0aca-49b1-8eb8-dfb7b79a1ca0




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 414 HUF
9 509 HUF
9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 937 HUF
4 683 HUF
11 414 HUF
9 509 HUF
9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 937 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: