Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Budapest - A Magyar Rádió épülete

Budapest, 2015. június 27.

A közmédiához (MTVA) tartozó Magyar Rádió Zrt. épületének bejárata a főváros VIII. kerületében, a Bródy Sándor utca 5-7-ben.
A Telefonhírmondó első, Rákóczi út 22. alatti stúdiójából indult a Magyar Rádió rendszeres adása 1925 végén, de a fejlődés már két év múltán szükségessé tette új hely keresését. Ez a Főherceg Sándor (később Sándor, 1949 óta Bródy Sándor) utca 5. és 7. alatti, 1871-ben épült, két eklektikus lakóépület lett, amiket egybevéve, Gerlóczy Gedeon tervei alapján 1928-ban még két emelettel növeltek. Itt a Magyar Távirati Iroda igazgatósága, a Magyar Hirdető Iroda, és a Magyar Filmiroda mellett helyet kaptak a Magyar Rádió és Telefonhírmondó műszaki részlegei. Ugyanakkor – ugyancsak Gerlóczy tervezésével – a telekhez tartozó tágas udvar déli végében egy új kétemeletes épületet emeltek, nagy- és kisstúdió, próbaterem, felolvasószoba, hírrovati szerkesztőség, igazgatóság, a műsorszerkesztés és az adminisztráció elhelyezésére. Az ingatlanon, illetve a szomszédos Festetics-palota megvásárolt kertjének területén 1932-1936 között Münnich Aladár, majd 1939–1944 között Cséry Miklós tervei alapján újabb bővítésekre került sor (ez utóbbira csak részben, a háború miatt). Ezek eredményeként a stúdiópalota kezdeti 275 m2-es alapterülete 813 m2-re emelkedett. 1945 februárjától megindult az épület háború utáni helyreállítása, 1949 novemberében az udvaron Szabó István tervei alapján felépült a vendégek fogadására és a rádiós műhelymunka serkentésére a Pagoda épülete. Az épületegyüttes Európa legrégibb (majdnem máig) működő rádió-stúdióépülete. (2013 nyarától a közszolgálati rádióműsorok készítése már a közmédia Kunigunda úti gyártóbázisán történik.)

Készítette: Róka László
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC_RKL201506270011
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-08-25

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3130
Magasság (px): 4294
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 0c27619e-433e-4454-9aab-93befd0542ed




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 271 HUF
9 509 HUF
8 112 HUF
7 858 HUF
6 334 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF
10 271 HUF
9 509 HUF
8 112 HUF
7 858 HUF
6 334 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: