Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Kádár János a május 1-jei felvonuláson
Budapest, 1984. május 1.
Kádár János (k), a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) első titkára, a Politikai Bizottság (PB) tagja a budapesti dolgozók felvonulásán. Mellette balra Kállai Gyula, az Elnöki Tanács tagja (háttal), jobbra a felvonulóknak integető állami és párt vezetők.
A munka ünnepe, a munkavállalók nemzetközi szolidaritási napja 1890 óta
Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) kommunista politikus. 1948 és 1950 között belügyminiszter. 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, de november 4-én átállt a szovjetekhez, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kétszer volt miniszterelnök.
Készítette: Manek Attila
Személyek:
Kádár János, Kállai Gyula
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF_ABA198405010142
Láthatóság: publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4728
Magasság (px): 3702
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 1f88636b-b631-4bc5-ba99-d595c385a903
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!