Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Rajk László és társai újratemetése

Budapest, 1956. október 6.

Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT) elnöke, Piros László, belügyminiszter, Végh Béla és Egri Gyula, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségének tagjai (b-j) a ravatalnál Rajk László, Pálffy György, dr. Szőnyi Tibor és Szalai András újratemetésén a Kerepesi temetőben.
Rajk László (1909-1949) politikus, belügyminiszter (1946-1948), külügyminiszter (1948-1949). 1949. máj. 30-án koholt vádak alapján letartóztatták, halálra ítélték és kivégezték. 1955-ben rehabilitálták. 1956. október 6-án ünnepélyesen temették el a Kerepesi temetőben. Pálffy György (1909-1949) altábornagy. Vezérkari tiszt a Magyar Királyi Honvédségben; 1939-ben németellenessége miatt kivált a hadseregből és tisztviselő lett az Egyesült Izzóban. 1942-ben belépett a KMP-be. 1944 őszétől az MKP Katonai Bizottságinak vezetője. 1945. márc.-tól a Honvédelmi Min. katonapolitikai osztályának vezetője, majd a határőrség parancsnoka. 1948 tavaszán a honvédség felügyelője és honvédelmi miniszterhelyettes, a két munkáspárt egyesülése után az MDP Központi Vezetőségének tagja lett. 1949. máj.-ban koholt vádak alapján Rajk Lászlóval együtt letartóztatták, halálra ítélték és kivégezték. 1955-ben rehabilitálták. Szőnyi Tibor (1903-1949) orvos, ogy.-i képviselő. 1930-ban a KMP tagja lett. Később a párt utasítására külföldre költözött, ahol politikai és tudományos munkát végzett. A zürichi egy. ideggyógyászati klinikájának tudományos munkatársa volt. 1945 után tért haza. Az MKP szervezési osztályának helyettes vezetője, a KV tagja, majd a káderosztály vezetője. 1947-ben ogy.-i képviselő. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták és kivégezték. Szalai András (1917-1949) politikus, vasesztergályos. A 30-as és 40-es években is többször került börtönbe ellenállási tevékenység miatt. 1945 után az MKP központi káderosztályának helyettes vezetője. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták és kivégezték. Rajk Lászlót és társait koncepciós perben 1949-ben halálraítélték és kivégezték. A holttestüket egyszerűen elásták a gödöllői országút közelében. 1955 őszén jogilag rehabilitálták, majd 1956 tavaszán a párt is rehabilitálta őket. Rákosi Mátyás kommunista pártvezető 1956. júliusi menesztése után került napirendre az újratemetésük.

Készítette: Mező Sándor
Személyek: Piros László, Gáspár Sándor, Egri Gyula, Végh Béla
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__ZO195610060108
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2013-05-30

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3788
Magasság (px): 4481
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 0d5d759a-3f81-4be9-8fbf-67ec542f28c4




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
23 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
21 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
9 128 HUF
8 747 HUF
7 477 HUF
7 223 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
9 128 HUF
8 747 HUF
7 477 HUF
7 223 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: