Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Kereskedelem - Százhuszonnégy éves a fővárosi Nagycsarnok

Budapest, 2021. június 25.

A Nagycsarnok (Központi Vásárcsarnok, Vásárcsarnok, Fővám téri központi vásárcsarnok, régebben Dimitrov csarnok) a főváros legnagyobb, a Ferencváros városrészben lévő vásárcsarnokának homlokzati részlete. A mai Szabadság híd pesti hídfőjénél volt egykoron a Fővámház, ahol a Duna folyamon szállított áruk elvámolását végezték. Ez is magyarázza, hogy itt alakult ki Pest egyik piactere. A Központi Vásárcsarnok volt az egyik legnagyobb beruházás, ami Kamermayer Károlynak, az 1873-ban létrejött Budapest első polgármesterének nevéhez fűződik és ami Pecz Samu építész, műegyetemi tanár tervei alapján készült el 1897-ben. A magyarországi historizmus téglaépítészetének az egyik legszebb alkotása, a tetőt a pécsi Zsolnay-gyár színes épületkerámiái fedik. Az egy hektáros épületet 1977-ben nyilvánították műemlékké és 1999-ben elnyerte az építészeti szakma legkiemelkedőbb nemzetközi elismerését, a FIABCI Prix d’Excellence díjat. A CNN Travel Európa legjobb piacának nevezte 2013-ban.

Készítette: Balaton József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC__ZA202106250012
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2021-06-28

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 2749
Magasság (px): 4139
Forrás típusa: JPG
Azonosító: dbfd49c1-0317-4f5a-b1ac-a40a400414d5




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

20 000 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

8 493 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF
8 493 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: