Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Szabadidő - Nyár - Gellért fürdő

Budapest, 1956. július 12.

Vendégek pihennek a Gellért Gyógyfürdő napozóteraszán és a szabadtéri medencében.
A Gellért Gyógyfürdő és Szálló területén előtörő forrás már az Árpád-korban és a török időkben is fürdőt táplált. II. András király a pestis elleni védekezés céljából kórházat állíttatott a forrás fölé. A török hódoltság ideje alatt az Acsik ilidzse nevű termálfürdő állt itt. Buda visszafoglalása (1686) után kincstári tulajdon, majd 1718-tól 1809-ig Buda városának tulajdona. 1832-ben Koischor Szilárd tulajdonos emeltetett kastélyszerű épületet a fürdő fölé. 1894-ben a Ferenc József híd építése miatt lebontották, majd 1912-18 között a főváros modern, naponta akár 3500 vendéget kiszolgáló fürdőt és gyógyszállót építtetett. Tervezői Sebestyén Artúr, Hegedűs Ármin és Sterk Izidor voltak. A II. világháború komoly károkat okozott az épületben, melyen 1945-ben, 1961-ben és 1980-ban is nagyszabású felújítási munkákat végeztek.

Készítette: Gere László
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: MF__GO_____6211357
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 2664
Magasság (px): 3772
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 502b9e62-e717-47cb-beb6-d03273465965




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

8 493 HUF
7 858 HUF
6 588 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF
8 493 HUF
7 858 HUF
6 588 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: