Egy asszony kézzel mossa a mosószéken a ruháit a Duna-parton, mellette libák úsznak.
A folyók vize lágy, mosásra alkalmas volt, ugyancsak az esővíz, melyet hatalmas dézsába gyűjtöttek. Előbb fakádban házilag főzött szappannal lúgozták, áztatták, szapulták a kézzel szőtt vászonműket (lent, kendert), majd kihordva a folyóhoz, a vízbe mosószéket tettek, azon dolgoztak. A mosás eszköze a mosósulyok vagy mosólapicka volt, mellyel verték-sulykolták a ruhát, hogy a szenny kijöjjön belőle. Majd a fűre, vagy fordított kosarak tetejére kiteregették a ruhákat. A száradás közben megkérgesedett, megkeményedett vászonneműt mángorlóval simították, puhították. Ritkábban vasaltak. 1960 körül a ruhaneműk alapanyagának változásával már visszaszorulóban volt a folyón történő nagymosás, inkább a házak udvaraira szorult.