Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kereskedelem - Kiszolgálás a Közért húsboltjában
Budapest, 1958. július 3.
A hentes húsáruval szolgál ki egy vevőt a Közért húsboltjában a Fény utcai piacon. A Közért vállalatok 200-250 mázsa árut visznek a Fény utcai piacra.
A Közért egyik elődje az 1911-ben a drágaság megfékezésére létrehozott Budapest Székesfőváros Községi Élelmiszerárusító Üzem volt, amely 50 boltjában olcsó, jó minőségű húsárut kínált a főváros lakóinak. Az üzemet 1948-ban vonták össze másik három kereskedelmi vállalattal, 1948. május 7-én jelent meg kormányrendelet a Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt. létrehozásáról, a "Közért" május 15-én kezdte meg működését. Feladatának a közellátás biztosítását jelölték meg, a részvénytársaságból a következő évben lett "nemzeti vállalat".
Fény utcai piac: Budapest II. kerületében, a Lövőház utca-Fény utca és a Retek utca által határolt területen helyezkedik el, a Moszkva tér közvetlen közelében. Elődje a Széna téren működött, 1953-ban költözött át a Fény utcába a metróépítés miatt. Jelenlegi épületét 1998-ban adták át.
Készítette: Bajkor József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__OR195807030016
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-10-15
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3825
Magasság (px): 4323
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 34f17bd0-c6cd-47fb-9087-47de052c1f7e
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: