Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Ünnep - Alternatív szervezetek demonstrációja Március 15-én Budapesten

Budapest, 1989. március 15.

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) nagygyűlése a Dísz téren a Honvéd-szobornál. Március 15-én az esti órákban demonstrációt tartottak az alternatív szervezetek Budapesten.
Honvéd-szobor (1893). Zala György alkotása az 1849-es szabadságharc során a Buda visszafoglalásában részt vett honvédeknek állít emléket. A Fiatal Demokraták Szövetségének és a Szabad Demokraták Szövetségének tagjai a Roosevelt téren gyülekeztek március 15-én este. Itt Tamás Gáspár Miklós, az SZDSZ ügyvivő testületének tagja mondott beszédet. Egyebek között hangsúlyozta: az új szervezeteknek ideje lenne felhagyniuk az ellenségeskedésekkel, hogy felkészüljenek az építésre. Kiemelte: a független szervezetek célja az alkotmányos demokrácia és a nemzeti függetlenség. A gyűlés résztvevői ezt követően fáklyás menetben vonultak át a Lánchídon keresztül a Dísz térre.

Készítette: Kovács Attila
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF__TT198903150140
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3534
Magasság (px): 5007
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 2141a2b7-f0b5-40d3-86fc-040fb0a79a5b




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

26 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
24 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 684 HUF
12 303 HUF
10 271 HUF
9 890 HUF
8 493 HUF
7 858 HUF
6 588 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF
12 684 HUF
12 303 HUF
10 271 HUF
9 890 HUF
8 493 HUF
7 858 HUF
6 588 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: