Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Környezetvédelem - Vízenergia - Tüntetés a bős–nagymarosi vízlépcső ellen

Budapest, 1989. március 6.

Transzparensekkel tiltakoznak a tüntetők a bős–nagymarosi vízlépcső építése ellen. Figyelmeztető tüntetést tartottak a Duna mozgalmak képviselői a Környezetvédelmi Minisztérium előtt, azt állítva, hogy a minisztérium félrevezette a képviselőket az októberi országgyűlési szavazáson. A demonstrálók követelték az építkezés leállítását és Maróthy László környezetvédelmi miniszter lemondását.
A bős–nagymarosi vízlépcső – hivatalosan Gabčíkovo–nagymarosi Vízlépcsőrendszer – a Duna magyarországi és szlovákiai közös szakaszának komplex hasznosítására tervezett építmény. A vízlépcső létesítésének célja az energiatermelés, a hajózhatóság biztosítása, az árvízvédelem és területfejlesztés volt. A létesítmény tervezett főbb egységei: a Dunakiliti mellett épülő mederzáró duzzasztómű, a Csallóközön végighúzódó üzemvízcsatorna közepén a bősi erőművel és Nagymaros térségében a nagymarosi vízlépcső. A bősi erőmű első ütemét 1986-ban, a nagymarosi erőmű utolsó egységét pedig 1990-ben kellett volna üzembe helyezni. Eredeti formájában végül sosem valósult meg, mivel a magyar kormány a környezetvédők és civilek tiltakozásának hatására 1989-ben leállította a magyar oldalon az építkezéseket, 1992 májusában pedig felbontotta a szerződést a csehszlovák féllel.

Készítette: Pataky Zsolt
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_OLT198903060002
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-02-07

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5230
Magasság (px): 3459
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 5ffc9b2c-3334-4e74-8c4b-169f94515f91




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: