Gyerekek bámészkodnak a Diósgyőri vár egyik helyreállított falánál.
Diósgyőri vár: A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik városrésze. A vár helyén először a 12. században állhatott erődítmény, amely feltehetőleg földvár volt, és a tatárjárás után elpusztulhatott. A jelenleg álló várat valószínűleg IV. Béla várépítési kezdeményezése után építette az Ákos nembeli Ernye bán. A várat 1316-ban Wywar vagyis Újvár néven említik, ez is arra utal, hogy korábbi földvár helyére épült. 1319 és 1325 között Szécsi Miklós horvát bán birtokolta, majd a Drugeth családé lett. A diósgyőri vár fénykora I. Lajos király uralkodása alatt kezdődött. A vár 1370-ben tett szert jelentőségre, mint a Magyarországról Lengyelországba vezető út egyik állomásává vált. I. Lajos harmadik székhelyévé tette Diósgyőrt, átépíttette, korszerűsítette a várat. Sokszorosan tagolt védelmi gyűrűk vették körül a tulajdonképpeni várat, amely négyszögletes udvar köré épült, négy sarkán egy-egy csúcsos tetejű torony magasodott. A várat négy méter mély várárok vette körül, vizét meleg vizű források táplálták. A vár egyetlen név szerint ismert építőmestere Ambrus mester. 1370-ben a magyar–lengyel perszonálunió megszűntetésével Diósgyőr vesztett jelentőségéből, ettől kezdve magyar királynék nyaralóhelye volt. 1526 után várnagya Pemflinger Sebestyén lett. 1540-ben a gyarmati Balassa Zsigmond 20 ezer aranyforintért zálogba vette Ferdinánd királytól. A család az addigi várpalotát erőddé alakította át. Az északnyugati torony elé olasz mintára rondella épült. A karcsú tornyok helyére zömök bástyák kerültek. A bejáratot a nyugati oldalra helyezték át, a királylépcső mellé ötszögű olasz bástyát építettek. Ekkor emelték a háromszintes kazamatát is. Ez volt az utolsó nagy átépítés a vár történetében. 1564-től zálogbirtokosok egész sora követte egymást, a vár pusztulásnak indult. A 16. század második felében a vár a végvári vonalba került. Csekély védelme nem tudta megakadályozni, hogy a török 1544-ben felégesse és kifossza. A 17. század elején az országgyűlés egy sor határozatban rendelte el bővítését, illetve karbantartását, ezek a rendelkezések azonban 1660-ig nem történtek lépések. 1673-ban leégett a vár tetőzete. Ekkor a vár már alig volt lakható. A század végére minden hadászati értékét elvesztette. A kuruc harcokban már nem játszott semmilyen szerepet. 1703-ban három oldala már erősen romos volt; a negyediket a tulajdonos Haller báró rendbe hozatta. 1730-ban a kápolnát is magába foglaló szárny még használható volt, a többivel nem törődtek. 1756-ban a diósgyőri koronauradalom borházzá szerette volna átalakítani, de a tervekből végül nem lett semmi; a romokat a környék lakossága kőbányának használta. A vármegye 1784-ben engedélyt kért és kapott, hogy a vár falából köveket bányászhasson a Sajó hídjának építéséhez. A kápolnában egy ideig még tartottak istentiszteleteket, de 1820-ra azt is széthordták. A vár helyreállítása 1953-ban indult meg, ekkor még csak az életveszélyesen romos részeket hozták rendbe, de 1960-tól a régészeti feltárás is megkezdődött. A 21. század elején a várat elkezdték visszaépíteni eredeti állapotába, ez 2014 nyarára készült el.