Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Élelmiszeripar - Szeszipar - Nagykanizsai Sörgyár

Nagykanizsa, 1960. június 25.

Takács László, a Nagykanizsai Sörgyár fűtője ellenőrzi a gőz nyomását a pakurafűtéses kazánban, ahol a sörfőzéshez szükséges gőzt állítják elő.
Pakura: a kőolaj lepárlásából visszamaradt, sűrű, ragacsos anyag. A Nagykanizsai Sörgyárat 1892-ben alapították kanizsai üzletemberek, Gelsei Guttmann Vilmos indítványára, Kanizsa Serfőzde Részvénytársaság néven. A sörfőzde 1895. február 5-én kezdte meg tényleges működését. Nevét 1911-ben Királyi Sörfőzde Részvénytársaságra változtatta. 1928-ban a Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvény Serfőzde Rt. vásárolta meg a gyárat. A budapesti székhelyű cég 1933-ban leállíttatta a sör- és malátagyártást nagykanizsai gyárában. 1941-ben azonban ismét felújították és üzembe helyezték a gyártóegységeket, és 120 munkással ismét beindult a sörgyártás a városban. 1992-ben még megünnepelhette fennállásának centenáriumát, majd 1994-ben a Fienierr B.V., a South African Brewery Holland leányvállalata megvásárolta, majd 1997-ben beolvasztatta a másik magyarországi sörgyárába, a Dreher Rt.-be. Ezután 1999-ben leállították a termelést a nagykanizsai gyárban. Német Demokratikus Köztársaság (röviden NDK, németül Deutsche Demokratische Republik, DDR, nem-hivatalos elnevezéssel Kelet-Németország): szocialista állam Németország szovjet megszállási zónájában, 1949 és 1990 között.

Készítette: Birgés Árpád
Személyek: Takács László
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_PAD196006250007
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-10-01

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3519
Magasság (px): 4371
Forrás típusa: JPG
Azonosító: d53e3c29-a344-4bb5-b129-7a36ef6f4053




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

24 000 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 414 HUF
10 906 HUF
9 509 HUF
9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
11 414 HUF
10 906 HUF
9 509 HUF
9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: