Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Mezőgazdaság - Oktatás - Termelőszövetkezeti elnökképző iskola

Zsámbék, 1959. november 27.

Illés Pálné, a zsámbéki termelőszövetkezeti (Tsz) elnökképző iskola tanára a borzderes svájci tehénről magyaráz a hallgatóknak. A hallgatók üzemszervezésből és vezetésből, állat- és növénytermesztésből, kertészetből és gépesítésből elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek.
Termelőszövetkezet: teljes nevén mezőgazdasági termelőszövetkezet. A mezőgazdaság szovjet típusú átszervezésekor létrehozott kollektív agrárnagyüzem. Az 1940-es évek végén a TSz-szervezések első időszakában, az országban tömegesen szerveztek vezetőképző tanfolyamokat, melyek közül a zsámbéki emelkedett ki. 1950-ben az egyetemhez csatolták a Zsámbékon alapított kétéves Mezőgazdasági Akadémiát. A felvételt nem kötötték előképzettséghez, az intézmény az egyetemi diplomával egyenértékű "okleveles mezőgazdász" képzést adott. Később megsemmisítették az oklevélnek ezt a minősítését. Az egyetem néhány tanszéke 1950 és 1953 között részt vett ennek a felsőfokú szaktanfolyam hallgatóinak a képzésében. A Zsámbéki Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumot 1971. szeptember l-i hatállyal, a gödöllői egyetem Mezőgazdaságtudományi karába integrálták Üzemgazdasági Üzemmérnöki Szakként.

Készítette: Rácz János
Személyek: Illés Pálné
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_RAC195911270037
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-03-10

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4425
Magasság (px): 4471
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 2b49499a-5e41-46a6-92e7-f87e31c6b4a7




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: