Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Épület - Kereskedelem - A Batthyány téri Vásárcsarnok

Budapest, 2013. Április 14.

Fiatalok állnak a Batthyány téren az 1902-ben épült, műemléki védettséget élvező Vásárcsarnoknál. Az épület napjainkban egy külföldi üzletlánc áruháza, valamint kisebb szaküzletek is működnek falai között.
A Vásárcsarnok helyén a 19. század végéig barokk házak sorakoztak, köztük délen a postaház, ahonnan a gyorskocsik indultak, északon pedig „a Barna Oroszlánhoz” címzett fogadó, amelyet 1833 után tímárműhellyé alakítottak át. A VI. számú fővárosi vásárcsarnok 1900–1902 között épült föl. Terveit Klunzinger Pál készítette a Székesfővárosi Mérnöki Hivatalban. Acélszerkezetű tetejét a Schlick-gyár építette. Elkészültekor a tető egységes teret fedett le, csak oldalt helyezkedtek el galériák. A galérián működött a nagybani virágpiac. 1974 és 1976 között Kangyal Miklós terve alapján szintmegosztással kétszintes bevásárlóközponttá alakították. Az emeleten Közért áruházat hoztak létre, a földszinten elöl pedig kisebb élelmiszerboltok kaptak helyet. Némi piac-jellegű rész csak az árkádok alatt maradt meg, ahol zöldség- és gyümölcskereskedők voltak.

Készítette: Jászai Csaba
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BCJASZ201304140048
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2013-04-24

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 3008
Magasság (px): 2256
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 595c9095-04ce-4c57-843a-1c6ea37f5bb5




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

17 000 HUF
14 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: