Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Tudomány - Öveges József professzor a televízióban Tudomány - Öveges József professzor a televízióban
3 cm kifutó

A sorozat további képei:


Hasonló képek:


Tudomány - Öveges József professzor a televízióban

Budapest, 1960. május 2.

Öveges József Kossuth-díjas fizikus professzor (középen áll), tudományos ismeretterjesztő a Magyar Televízió „100 kérdés 100 felelet” című műsorának felvételén beszélgetőtársaival. Az előtérben egy Arricord típusú stúdiókamera, oldalt a Föld elhagyásához szükséges szökési sebesség kiszámítását mutató tábla, a háttérben a különböző államok egy főre jutó vasgyártásának fejlődését mutató táblázat látható.
Öveges József (1895-1979) Kossuth-díjas (1948) piarista szerzetes, pap, tanár. Szuggesztív tanáregyéniség volt, a televízió 1957-es megnyitóműsorában már félórát kapott, amelynek igen jó visszhangja lett. Ezután 12 éven át mutatta be közérthető, ízes magyar nyelven fizikai kísérleteit a képernyőn - milliók érdeklődését keltve fel a hangtani, hőtani, fénytani és elektromos jelenségek iránt. 1946-os megalapításától szerzője, később szerkesztője volt az Élet és Tudomány című lapnak.

Készítette: Fényes Tamás
Személyek: Öveges József
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF__NY196005020038
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 3092
Magasság (px): 2504
Forrás típusa: JPG
Azonosító: b21956a7-c583-4b1f-a327-64b0be2140c0




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

6 842 HUF
5 953 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: