Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Az MDP II. kongresszusán
Budapest, 1951. február 26.
Ratkó Anna (mikrofonnál) egészségügyi miniszter szólal fel a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) II. kongresszusán a MÉMOSZ (Magyar Építőmunkások Országos Szövetsége) Dózsa György úti székházában.
MTI Fotó/MAFIRT: -
Ratkó Anna (Bíró Károlyné) (1903-1981) textiltechnikus. Az első magyar nőminiszter: népjóléti, majd egészségügyi miniszter (1949–1953). Nevéhez kapcsolódik az abortusztilalom időszaka (Ratkó-korszak).
A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) sztálinista irányvonalat követő kommunista párt volt Magyarországon 1948 és 1956 között, amely 1948. június 12-én alakult a Magyar Kommunista Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt egyesülésével.
1951. február 24-én ült össze az MDP II. Kongresszusa. A fő politikai referátumot Rákosi Mátyás főtitkár tartotta. Értékelve a hároméves terv, valamint az ötéves terv első évének eredményeit, tekintetbe véve a háborús feszültség növekedését, előterjesztette a Központi Vezetőség javaslatát az ötéves terv előirányzatainak nagyarányú felemelésére. A beruházások öt évre tervezett összege 51 milliárd forintról legalább 80 milliárdra, az ipari termelés az eredetileg 86%-os növekedés helyett 200%-kal, a mezőgazdaságé pedig 50-55%-kal emelkedne. A felemelt terv 50-55%-os életszínvonal- növekedést irányoz elő a korábbi 55% helyett, s ez kiegészül a lakásépítkezés, valamint a kulturális és egészségügyi építkezés megemelt tervével. Az új tervcélok sokat ígérők voltak. Bízva abban, hogy mindez meg is valósítható, a kongresszus az előterjesztést egyhangúlag és nagy lelkesedéssel fogadta el.
Készítette: MTI Fotó
Személyek:
Ratkó Anna
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF___X51__16280039
Láthatóság: publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4480
Magasság (px): 4682
Forrás típusa: JPG
Azonosító: d27c02d2-c781-4e66-a006-6252f9e5c2ee
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!