Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Zsáner - Déva - Ebéd a Szent Ferenc Alapítvány óvodájába

Románia, Déva, 2014. október 22.

Ebédelnek az óvodások, a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő szervezet óvodájában.
A Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által 1992-ben létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben embertelen körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. A dévai kolostor illegális elfoglalás után szobáról szobára újították fel az épületet. Saját óvodája, iskolája és kiszolgáló épületei vannak. Déván a kolostorral szembeni két tömbházat megvásárolták. A gyermekek itt kaptak otthont főállású nevelőszülőknél, családoknál. Egy családnál nyolc-tíz gyermek nevelkedik. Ma Románia szerte 25 helységben működik a gyermekmentő misszió. A Hunyad megyei Gyámhatóság 1998-ban ismerte el hivatalosan a magán-gyermekvédelmi központot.

Készítette: Oláh Tibor
Személyek: -
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC__OB201410220025
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-11-04

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 2840
Magasság (px): 1728
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 022888ed-781d-42c7-926d-f4f6c47fef62




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

15 500 HUF
15 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

5 699 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF
5 699 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: