Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Szórakozás - Televízió - Még egyszer szilveszter című műsor
Budapest, 1958. január 15.
A Fővárosi Operettszínház tánckara a Még egyszer szilveszter című televíziós műsor próbáján. A műsort január 16-án mutatja be Várkonyi Zoltán rendezésében a Magyar Televízió.
A mai Operettszínházat 1922 decemberében nyitották meg Fővárosi Színház néven, mely 1923. februárjában vette fel a Fővárosi Operettszínház nevet. 1929-30-ban Kabos Gyula igazgatta Fővárosi Művész Színház néven. Működését olyan legendás hírű művészek fémjelzik, mint Honthy Hanna, Németh Marika, Petress Zsuzsa, Zentai Anna, Feleki Kamill, Latabár Kálmán, Németh Sándor, Rátonyi Róbert, Sárdy János.
Magyar Televízió:
A nemzeti közszolgálati televíziós intézmény. 1952-ben egy párthatározat mondja ki, hogy hazánkban 1954. május 1.-ig meg kell indítani a televíziózást. A végrehajtás a Magyar Postára hárul. A Posta ez év végén létrehozza a Televízió Vállalatot. 1954-ben sor kerül az első próbaadásra a Posta Kísérleti Intézett Gyáli úti épületéből. Majd megindultak az első kísérleti televíziós adások 1957. február 23-án a Széchenyi-hegyi adóberendezés segítségével. Ezzel elkezdődtek az első műsorkísérletek is a stúdiókban. Ez az időpont tekinthető a Magyar Televízió nem hivatalos időpontjának. Ám ténylegesen csak május 1-én kezdte meg működését, a május 1-jei felvonulás közvetítésével. Ekkor még csak heti egy adásnap és igen kevés műsoridő volt. Első háza az egykori Magyar Tőzsde épülete. Ez 2009-ig volt az MTV székháza. Majd 1971-ben a Magyar Rádió és Televízió megkezdte a 2. csatornán való sugárzást. 1974-ben a Magyar Televízió önálló intézménnyé vált. 1989 óta pedig a hét minden napján van adás. 2009-től az MTV Óbudára, a Kunigunda útja 64. szám alá költözött. 2011-ben Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) néven egyesítették az MTV-t, a Duna TV-t, a Magyar Rádiót és a Magyar Távirati Irodát.
Várkonyi Zoltán: (1912-1979) Kossuth-díjas (1953, 1956) színművész, rendező, érdemes és kiváló művész.
Készítette:
Lónyai Mária
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__LM195801150007
Láthatóság:
publikus
Kiadás dátuma: 2014-01-24
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4274
Magasság (px): 3292
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 5d093a6f-98f0-4bd6-ab3f-19a4891fccd4
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!