Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Külpolitika - Tudomány - Űrhajósok fogadása a Parlament előtt

Budapest, 1980. június 16.

Losonczi Pál, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága (KB) tagja, Valerij Kubaszov szovjet űrhajós, a Szojuz-36 parancsnoka, Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Farkas Bertalan magyar űrhajós és Lázár György, az MSZMP főtitkárhelyettese (b-j) az űrhajósok ünnepélyes fogadásán a Kossuth Lajos téren.
Valerij Nyikolajevics Kubaszov (Vjaznyiki, 1935. január 7.) szovjet űrhajós. Három űrrepülésben vett részt. Először 1969. október 11–16. között járt a világűrben a Szojuz–6 fedélzeti mérnökeként Georgij Sztyepanovics Sonyin parancsnok társaságában. Az űrrepülés során hajtottak végre először fémhegesztést a súlytalanság állapotában. Második repülésére 1975. július 15. és 21. között került sor, a Szojuz–19 fedélzetén Alekszej Leonov parancsnok mellett fedélzeti mérnök volt. E repülés során hajtották végre az első űrrandevút különböző országok űrhajói: a Szojuz–19 egy Apollo űrhajóval kapcsolódott össze az Apollo–Szojuz-program keretében. Kubaszov utolsó, harmadik űrrepülésére 1980. május 26. és június 3. között került sor. Az Interkozmosz program keretében Farkas Bertalannal a Szojuz–36 parancsnokaként repült. Az űrrepülés során a Szojuz–36 csatlakozott a Szaljut–6 űrállomáshoz, ahonnan a Szojuz–35-tel tértek vissza. Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) belügyminiszter (1948-50), az MSZMP KB első titkára (1956/1957-1985), főtitkára (1985-1988), végül elnöke (1988-1989), a Minisztertanács elnöke (1956-1958, 1961-1965). Lázár György (1924-) politikus, miniszterelnök (1975-1987), az MSZMP KB tagja (1970-1988). Losonczi Pál, eredeti nevén Laklia Pál (Bolhó, 1919. szeptember 18. – Kaposvár, 2005. március 28.) 1948 és 1960 között a barcsi termelőszövetkezet elnöke volt, eredményeit 1956-ban Kossuth-díjjal ismerték el. 1957-1989 között a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának, 1975-1987 között az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, 1960 és 1967 között mezőgazdasági miniszter. 1967. április 14-től 1987. június 25-ig az Elnöki Tanács elnöke. Farkas Bertalan (becenevén Farkas Berci, Gyulaháza, 1949. augusztus 2. –) az első és eddig egyetlen magyar űrhajós, vadászpilóta, űrkutató.

Készítette: Németh Ferenc
Személyek: Kádár János, Losonczi Pál, Lázár György, Farkas Bertalan, Kubaszov, Valerij
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__IK198006160058
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2013-11-05

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5262
Magasság (px): 3462
Forrás típusa: JPG
Azonosító: f956e04b-c7d7-47b2-8189-572706c4a79b




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: