Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Településfejlesztés - Budapest - Új városnegyed épül az egykori Láng Gépgyár helyén

Budapest, 2023. február 9.

Az 1868-ban alapított Láng Gépgyár ma is álló kazánkovácsműhely épülete. A tervek szerint egy új, multifunkciós városnegyed épül a főváros XIII. kerületében, a Vizafogó utca, Cserhalom utca, Turbina utca és Váci út által határolt közel tízhektáros területen. A beruházást a rozsdaövezeti akcióterv részeként kiemeltté nyilvánították, 2022-2031 között, hat ütemre bontva valósulna meg, melynek terveit a Paulinyi and Partners építésziroda jegyzi. A Láng Gépgyár egyike volt a magyar ipar legfontosabb üzemeinek. Az 1880-as évektől már külföldre, a balkáni országokba és Oroszországba is szállított, gyártmányai sikerrel szerepeltek a nemzetközi kiállításokon. Fontos szerepet játszott a hazai erőművek, ipari és közlekedési vállalatok korszerű erőgépekkel, turbinákkal, illetve dízelmotorokkal történő ellátásában. Láng László a Váczi körúton, a mai Bajcsy-Zsilinszky úton nyitotta meg műhelyét, majd 1873-ban költözött át a Váci úti telepére, ahol egészen a megszűnéséig működött. Az egykori gyár területén már csak négy, műemléki védelem alatt álló épület áll, amelyek köré épülne a lakónegyed.

Készítette: Balaton József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC__ZA202302090013
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2023-02-10

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4288
Magasság (px): 2848
Forrás típusa: JPG
Azonosító: f07c460d-32ae-4b00-9445-e0d345c7dc7b




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: