Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Miskolc - Minorita templom

Miskolc, 1951. július 5.

A miskolci barokk stílusban épült, műemlékké nyilvánított Minorita templom.
A barokk templomot az egri Carlone mester tervei szerint építették 1729 és 1734 között. A Nagyboldogasszony minorita plébániatemplom (Hősök tere 5/a.) Miskolc egyik reprezentatív, barokk stílusú temploma, városképileg a Hősök tere meghatározó építménye (Nagyboldogasszony Szűz Mária egyik elnevezése). Bal oldalán áll az egykori minorita rendház, ma Kelemen Didák Fiúkollégium, jobb oldalán a Földes Ferenc Gimnázium. A területen már a 15. században állt Szűz Mária tiszteletének szentelt gótikus templom, ami a török hódoltság idején pusztult el. Az új templom és rendház alapítója Kelemen Didák (1683–1744) minorita tartományfőnök volt, aki sikerrel kért templomépítési engedélyt III. Károlytól, és meg tudta nyerni Károlyi Sándor grófot és Erdődy Gábor Antal egri érseket az építkezés támogatójának. A munkálatok 1729-ben, ünnepélyes alapkőletétellel kezdődtek. A tervező és építő Giovanni Baptista Carlone egri építész volt. 1735-re elkészült a szentély és az alatta lévő kripta, 1736-ban Erdődy Gábor – ideiglenesen – felszentelte a főoltárt. A templomépület, a két torony egy részének és a kápolna építésével 1743-ra készültek el. A kereszteket 1751-ben helyezték el a torony tetején, a teljes készültséget 1760 körül érték el. Páter Kelemen Didák ezt már nem érte meg, 1744. április 28-án elhunyt, és az általa megálmodott templom kriptájában temették el. Az 1843. évi nagy miskolci tűzvész során súlyos károkat szenvedett a templom, leégett a tető, beszakadt a boltozat, még a harangok is megolvadtak, viszont a berendezés nagy része megmenekült a tűztől. Elsőnek a rendházat, majd a tornyokat állították helyre, és 1845-re készültek el a helyreállítási munkálatokkal – az eredeti Carlone-féle tervek szerint. 1867-ben lett kész a főoltár, 1880-ban pedig négy oltárt állítottak fel (Szűz Mária, Szent József, Szent István, Szent László). 1950. június 17. éjszakáján a rendházból elhurcolták az ott lakó atyákat, novíciusokat és diákokat, összesen tíz embert.

Készítette: Járai Rudolf
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: MF__JA_____6210108
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-01-14

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3592
Magasság (px): 5045
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 49618abe-5454-4c76-8501-40cbeb22f38d




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

26 500 HUF
23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
24 500 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 684 HUF
12 303 HUF
10 271 HUF
9 890 HUF
8 112 HUF
7 858 HUF
6 334 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF
12 684 HUF
12 303 HUF
10 271 HUF
9 890 HUF
8 112 HUF
7 858 HUF
6 334 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: