Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

A sorozat további képei:
Közlekedés - Az észak-déli metróvonal új szakasza
Budapest, 1980. március 29.
Az avatási ünnepség résztvevői beszállnak a Mityiscsi Vagongyár MV3-as gyártmányú metrószerelvényébe az észak-déli metró új, két és fél kilométeres szakaszának átadása után az Élmunkás téri (1989 után: Lehel téri) metróállomáson.
Az észak–déli metró a budapesti metróhálózat leghosszabb vonala. Hivatalosan M3; népszerű nevén: kék metró. 1966-ban elkészült az észak-déli, a későbbi 3-as vonal beruházási programjának tervdokumentációja. A Határ úti metróállomás úgy épült meg, hogy onnan a vonal Kispest felé az Üllői út irányába bármikor továbbépíthető Az ún. kék metró első szakaszát 1976-ban adták át a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között, ennek déli hosszabbítása 1980-ra épült meg Kőbánya-Kispestig. Egy évvel később a Deák tér és a Lehel tér közötti szakaszt helyezték üzembe, amit 1984-ben az Árpád hídig továbbépítettek. 1990-ben adták át az Árpád híd – Újpest-Központ közötti szakaszt.
Készítette:
Tóth Gyula
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF_OGY198112300156
Láthatóság:
publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5410
Magasság (px): 3650
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 81025e44-7934-4f41-a827-4af7dfb22175
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: