Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Kulturális kapcsolat - Magyar-szovjet néptánctalálkozó

Budapest, 1951. március 1.

Az Állami Népi Együttes táncbemutatója az Úttörő Színházban, ahol a néptáncegyüttes a szovjet állami tánckarral tartott közös előadást és tapasztalatcserét. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen.
Úttörő Színház (1949–1952): az államosítás után 1949-ben a Paulay Ede utcai Művész Színházat Úttörő Színház néven nyitották meg. Elsődleges feladata az volt, hogy a 14 éven aluli gyerekközönség megismerje a színházat. Természetesen a fiatalság politikai és erkölcsi nevelése is fontos cél volt. Legnagyobb sikerét Beecher-Stowe–Brustein: Tamás bátya kunyhója c. színművének előadásával érte el. Igazgatónak Fábri Zoltánt nevezték ki. 1952-ig működött önállóan, ekkor egyesítették a Nagymező utcai Ifjúsági Színházzal, melynek 1954-ig Kamaraszínháza volt.

Készítette: Bartal Ferenc
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF___X51__19050036
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2012-11-21

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 1818
Magasság (px): 2007
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 66ab07d7-6e7b-4168-89e9-e3fbef8c7cde




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

13 000 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

4 683 HUF
4 302 HUF
4 683 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: