Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Esztergom
Esztergom, 1989. május 5.
Egy turista nézelődik az esztergomi várból: balra a vár egy részlete, középen a Vízivárosi plébániatemplom, mellette jobbra a prímási palota, a háttérben a csonka Mária Valéria híd.
Az esztergomi vár a Duna jobb partján emelkedő, több mint ötven méter magas, szakadékos oldalfalakkal határolt magaslaton áll. A vár Magyarország középkori történelmének kiemelkedő fontosságú helyszíne. Déli részén működik a Várszínház, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma, valamint a Panoptikum. Az épületegyüttes 2008-ban elnyerte a az Európai örökség helyszíne kitüntető címet.
A prímási palota Esztergom egyik meghatározó épülete. A vízivárosi Berényi Zsigmond utca és a Mindszenty tér találkozásánál áll, nyugati homlokzata az Erzsébet parkra és a Dunára néz. Az épületben működik a Keresztény Múzeum, az Érseki Simor Könyvtár és a Prímási Levéltár. Felszentelésére 1883. január 23-án került sor.
A Mária Valéria híd (szlovákul most Márie Valérie) az esztergomi Prímás-sziget és a szlovákiai Párkány között, a Duna 1718,5 folyamkilométerénél található. A helyiek 2001-ig csak Csonkahídnak nevezték. A határátkelőhely a szlovák hídfőnél volt. Az újjáépített hidat 2001. október 11-én adta át Mikuláš Dzurinda szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Günter Verheugen, akkori EU-bővítési biztos.
Készítette:
H. Szabó Sándor
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AFEGER198905050038
Láthatóság:
publikus
Kiadás dátuma: 2014-04-11
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4348
Magasság (px): 3279
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 2c714128-874e-4af7-bf57-2902610e14e8
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: