Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Szolgáltatás - Gyermekfodrászat az Úttörő Áruházban Szolgáltatás - Gyermekfodrászat az Úttörő Áruházban
3 cm kifutó

A sorozat további képei:


Hasonló képek:


Szolgáltatás - Gyermekfodrászat az Úttörő Áruházban

Budapest, 1955. augusztus 14.

Egy kisfiú beszélget a hajszárító búra alatt ülő kislánnyal a Budapesti Állami Fodrászat gyermekfodrászatának üzletében, az Úttörő Áruházban.
A legelső, áruházként működő részt a Kossuth Lajos utca 9-ben nyitották. 1895-től az 1930-as évekig a Holzer Simon cég birtokolta. 1907-ben az épületben egybefüggő eladóteret alakítottak ki, mely fölé üvegtetőt emeltek, s hamarosan a második emeleten és a szuterénben is folyt a kereskedés. 1927-ben a szomszédos, 7. számú, épület földszintjére is átterjeszkedtek. Az áruházat 1931-ben a Magyar Köztisztviselők Szövetkezetének adták bérbe, majd öt évvel később Nagykovácsy (Kovacsevics) Milenkó vásárolta meg az épületet. A Nagykovácsi Áruház 1945-ig üzemelt. Ezek után Metro Áruház néven szövetkezeti tulajdonba került az épületegyüttes. 1948 májusában az Állami Áruházak lánc tagja lett. 1950 októberében nyílt meg az épületben az Úttörő és Ifjúsági Áruház, mely gyermekruházatot, iskola-felszerelési, játék és sportcikkeket árusított. 1966-tól a Centrum áruházak tagja lett. Az ezredfordulót követően a helyére hotel- és kereskedőház-komplexum épült.

Készítette: Bányász Anni
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__NI195508140002
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-05-13

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 3999
Magasság (px): 3075
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 1a7796bd-db76-4826-8d87-551887b47414




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

21 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: