Képessy József
MTV
A Mestersége színész sorozat mai adásában lebilincselő beszélgetést láthatunk a szinkron műfaj, a „taps nélküli” jellemszínház doyenjével, Képessy József színművésszel, aranydiplomás pedagógussal. A „nyugtalan nyugdíjas” megidézi hadiárvaként töltött gyermekkorát, iskolai szárnypróbálgatásait, képzőművészi és operaénekesi pályával kapcsolatos, komoly reményekkel kecsegtető terveit, és azt is, hogyan adott neki öt pengőt festőművészi tanulmányai megkezdéséhez a Nemzeti Színház állócsillaga, Bajor Gizi. Olyan remek tanárai voltak, mint Szerb Antal, és ő is pedagógus lett, a színházi szereplés mellett is elhivatottan megtartva óraadó státusát. Makay Margitnál tanult ingyen színészetet, amikor a frontra ment, majd egy egész zászlóaljat hozott haza élve. Otthon volt a rádióban, a színpadon és a zenés műfajban is gyönyörűen zengő hangjával, Kodállyal együtt vallva, hogy a próza is zene. Egy humanista ember és művész mutatkozik be nézőinknek.
Ali István (Rögzítésvezető), Bánhegyi István (Vezető operatőr), Csáki István (Műszaki vezető), Klötzl Géza (Felvételvezető), Kovács Péter (Képvágó), Menus Árpád (Fővilágosító), Petőházi István (Hangmérnök), Szatmári István (Riporter), Szolnoki András (Gyártásvezető), Virág Katalin (Szerkesztő)
Képessy József (Műsor résztvevő), Szatmári István (Műsorvezető)
Hasonló műsorok: