A Mestersége színész sorozat mai adásában Dajka Margit mesél. Az ő művészetének műfaji besorolására találták ki a „tragikomika” megjelölést. A műsorból kirajzolódik „Margitka” tüneményes portréja, aki a nagyváradi rikkancslányból a huszadik század egyik legnagyobb színésznőjévé vált. Hetvenöt évesen megkapó őszinteséggel, csillogó szemmel és lebilincselően huncut mosollyal vall a család biztonságot nyújtó érzelmi hátországáról, édesanyja máig izzó emlékéről, a változatosságot jelentő alkotóművészi vándormadárlétről, a fellépéssel járó sokkról, a lelke mélyén rejtező érzékenységről és bizonytalanságról, a színészi feltöltődésről, a rendezővel való kapcsolatról és a próbafolyamat gyönyörű alkotó időszakáról. EMBER-t formálni: ez volt mindig a célja, mely akkor, ott, ösztönösen születik a színpadon. Az egész világot jelentő embert a maga teljességében: jóságot, humánumot, gonoszságot, mindent. Csehovban érzése szerint volt valami, amit mindig szeretett volna eljátszani, melyhez mélységesen köze volt. Szárnyalt, ha „kisimogatták” belőle a szerepet a jó rendezők és kollégák. Rajongott az emberekért. Csodásan főzött. Lelke titkos fiókos szekreterében őrizte emlékeit barátokról, kollégákról, a sok tehetséges fiatalról. Félt, hogy igaza lesz Csehovnak, és a színészeket elfelejtik az emberek. Nem így történt.

Bánki István (Műszaki vezető), Illés János (Operatőr), Molnár Gál Péter (Riporter), Mátai Lászlóné (Gyártásvezető), Virág Katalin (Szerkesztő)

Dajka Margit (Műsor résztvevő)