Beszélgetés Osváth Júliával

2. rész

Magyar Televízió Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Akarnak egy kendőzetlenül őszinte másfél órát tölteni a huszadik század egyik legnagyobb operaénekesnőjével? Osváth Júlia alakját idézzük meg nézőinknek. Amint saját kertjében hétköznapian, mondhatni nyersen, önbizalommal, de nem önhittséggel telve beszél életéről és pályájáról, rájövünk: az életet nem kell túlbonyolítani. Tettetni is szükségtelen, mert lefoszlik rólunk minden felesleges. Osváth Júlia, az egykori varrólányból lett énekes – akinek Constanza alakításáról annak idején méltató lírai elemzések születtek – hazánk első Kossuth-díjas művésznője lett 1949-ben Bajor Gizi és Fischer Annie társaságában. Egy határozott egyéniség, aki magával és másokkal szemben is szigorú volt; aki nem járt esténként társaságba "füstöt nyelni", aki nyugdíjas éveiben amatőr csillagászkodott, fiatalon viszont gyönyörű festményeket festett, akinek rúzsfoltjaitól piroslott az élete végéig gyakran zongorázott Beethoven-kotta fedele, aki 60 éves kora felett még a Don Carlos női főszerepét énekelte, és aki felszólítja kérdezőpartnerét: "Nehogy nekem itt elsírja magát!" Nemcsak véleménye kategorikus, de önkritikája és korral haladó hétköznapi asszonyi lényeglátása is, melynél talán csak életszeretete nagyobb. "Itt a kotta, benne van, miről kell énekelni, ott a szöveg, ott a zene... és az ember az ösztönére van bízva." Íme, az ösztönös művész vallomása, akiről saját bevallása szerint egyszer azt mondta a nagyon tisztelt Jancsi, azaz Ferencsik János karmester: "Egy bolond az életben, de a színpad királynője."

Műsorvezető: Kolozsi Béla
Műsor résztvevő: Osváth Júlia
Operatőr: Szalay Z. László