Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Belpolitika - 1956 - Jugoszláviából hazatért disszidens gyerekek

Szerbia, Horgos, 1957. május 9.

Gál-Gubi Rózsika 5 éves kislányt - akit nővére vitt el az országból - nagynénje Gál Veronika veszi át újságírók gyűrűjében a határállomáson. Az 56-os eseményeket követően Magyarországot illegálisan elhagyó 44 magyar 14 éven aluli gyermeket hoz vissza Jugoszláviából a Magyar Vöröskereszt és juttatja el majd a szüleikhez.
A forradalom után mintegy kétszázezer magyar hagyta el az országot (disszidált). Statisztikák szerint 1956/57-ben mintegy 181 ezer magyar érkezett Ausztriába. Közülük 8300 visszatért Magyarországra, 62 ezer pedig továbbment másik országba. A magyar kormány 1956 decemberében részleges amnesztiát hirdetett azoknak, akik 1956. november 29-ig hagyták el az országot, és 1957. március 31-ig hazatérnek. A menekültek hazahozataláért felelős Belügyminisztérium megalakította a Hazahozatali Bizottságot. Majd egy, az osztrák kormánnyal 1957 januárjának második felében kötött megállapodás értelmében vegyes bizottság alakult az ENSZ, a Nemzetközi Vöröskereszt, az osztrák és a magyar kormány megbízottjainak részvételével. Ennek tagjai bejártak a menekülttáborokba és a hazatérésről, illetve az amnesztiáról felvilágosítást adtak, valamint úti okmányokkal és vonatjegyekkel látták el a hazatérőket. Különösen a nagyszámú (10 000), szülők nélkül külföldre került kiskorú gyermek hazahozatalát szorgalmazták. Az amnesztia lejárta után is tértek haza menekültek. Jugoszláviába kb. 20 ezer magyar menekült azzal a céllal, hogy onnan nyugatnak veszik útjukat. Közülük csak 4-500 maradt ott, 2800 visszatért Magyarországra, a többiek különböző nyugat-európai országokba, illetve a tengerentúlra vándoroltak ki.

Készítette: Bojár Sándor
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF___B195705090009
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-07-31

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 1815
Magasság (px): 2300
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 1135ed29-4e32-4e05-ba56-79203783dceb




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

14 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

4 937 HUF
4 429 HUF
4 937 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: