Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Városkép - Kádár János a Belvárosban
Budapest, 1982. március 4.
Kádár János (b2), a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának (MSZMP KB) első titkára, Szépvölgyi Zoltán (b), az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Fővárosi Tanács elnöke és Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára belvárosi sétára indul a pártközponttól, a Jászi Mari tértől. A háttérben látszik a Parlament kupolája.
Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) kommunista politikus. 1948 és 1950 között belügyminiszter. 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, de november 4-én átállt a szovjetekhez, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kétszer volt miniszterelnök.
Szépvölgyi Zoltán, (1921-2006) 1971 és 1986 között 16 éven át volt a Fővárosi Tanács elnöke.
Készítette: Tóth István Csaba
Személyek:
Szépvölgyi Zoltán, Maróthy László, Kádár János
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF__TO198203040008
Láthatóság: publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4247
Magasság (px): 4939
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 307ad924-7ad1-4097-b664-fa629b145888
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!