Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Oktatás - Szőnyegszövést tanulnak a gimnazista lányok

Miskolc, 1965. január 9.

Hornyák Kati és Lukács Jutka harmadikos gimnazisták perzsaszőnyeget készítenek a Kossuth leánygimnáziumban, ahol a hagyományos tárgyak mellett perzsaszőnyeg szövést is tanulnak. A diákok az érettségi bizonyítvánnyal együtt, mint képzett szőnyegszövők oklevelet is kapnak.
1920. február 15-én az egyháztanács elnöksége bejelentette, hogy az eperjesi tanítóképzőt a miskolci egyházközösséghez helyezi át. Az Evangélikus Tanítóképző épületét ezt követően, 1928-ban avatták fel. A képző padjai közül nemcsak Miskolc és környékére, de még az alföldi településekbe és városokba is kerültek ki az itt végzett tanítókból. A képzés 1948-ban az államosítással szűnt meg, helyette az állam óvónőképzőt, majd gimnáziumot és szakközépiskolát működtetett 2001. augusztus 15-ig.

Készítette: Birgés Árpád
Személyek: Lukács Jutka, Hornyák Kati
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_PAD196501090076
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-03-27

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3831
Magasság (px): 4467
Forrás típusa: JPG
Azonosító: ebd29ccf-6066-47e9-91c9-09f7f88bb2a5




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 500 HUF
23 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
21 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
9 128 HUF
8 747 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
9 128 HUF
8 747 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: