Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Tudomány - Varga Jenő emlékülés az Akadémián
Budapest, 1979. november 5.
Varga Jenő, a marxista közgazdaságtan és a szocialista gazdaságpolitika kiemelkedő képviselője születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett tudományos emlékülésen Gölcöl György (mikrofonnál), a közgazdaságtudományok doktora előadását tartja. Mellette foglal helyet többek közt Kulcsár Kálmán (j5), az MTA Gazdaság- és jogtudományi osztályának elnöke és Nyers Rezső (j3), az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatója.
Varga Jenő (1879-1964) tanár, közgazdász, szociáldemokrata politikus. 1906- tagja lett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, 1919-ben pénzügyi népbiztos, a Népgazdasági Tanács elnöke, a Tanácsköztársaság bukása után halálra ítélik, Moszkvába emigrál. 1921-ben Berlinbe kerül, mint tudós a tőkés világgazdaságot kutatta, a modern kapitalizmus sok új jelenségét ő világította meg először. A gazdasági világválsággal kapcsolatos elemzései a modern közgazdasági oktatás kötelező elemei a híres amerikai egyetemeken.
Kulcsár Kálmán (Erdőtelek, 1928. június 27. – Budapest, 2010. szeptember 4.[1]) Széchenyi-díjas magyar jogász, szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A jogszociológia magyarországi megalapítója és szervezője. 1983 és 1986 között az MTA főtitkár-helyettese. 1988 és 1990 között igazságügy-miniszter, 1989 és 1990 között a Hazafias Népfront elnöke. 1990 és 1993 között ottawai nagykövet.
Nyers Rezső (1923-) politikus, közgazdász, az MSZMP PB tagja, államminiszter (1988-1989). 1989-ben a megalakult Magyar Szocialista Párt elnöke lett. A Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanára.
Készítette: Soós Lajos
Személyek:
Kulcsár Kálmán, Nyers Rezső, Gölcöl György
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF_SOS197911050012
Láthatóság: publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5279
Magasság (px): 3973
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 9a663f6a-eca0-4106-ba43-273f3c46cb28
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!